Az evangéliumból nem húzhatjuk ki, hogy Jézus a kirekesztettek befogadására hív minket

A közösségfejlesztés fontosságát már a Cigánymisszió 2013-ban közzétett cselekvési terve is hangsúlyozta, munkatársaink pedig többek között ennek szellemében szolgáltak az elmúlt hét év során. A keresztyén közösségfejlesztés szerves része az Együtt-egymásért programunknak is, melynek januári hétvégéjén Lakatos Kinga képzőként vett részt. A szakember a március 2-4. közötti cigánymissziós lelkésztovábbképzésen fog tréninget tartani a résztvevőknek. Interjúnkban Kingával a keresztyén közösségfejlesztés fontosságáról és cigánymissziós jelentőségéről beszélgettünk.

Hogyan kezdtél érdeklődni a közösségfejlesztés iránt?

Kinga: A segítői-fejlesztői vonalat a családomtól örököltem, és ez csak később kapcsolódott össze a kereszténységgel. Szociális munkát tanultam az ELTE-n, az egyik tanárom, Vercseg Ilona volt az, akinek segítségével közelebb kerültem a témához – nála írtam a mesteri szakdolgozatomat a képessé tétel témájából. Az elsajátított ismeretek között a közösségfejlesztésben találtam meg azt a segítési modellt, amely számomra a leghitelesebbnek bizonyult: arra helyezi a hangsúlyt, hogy minden emberben ott van az erő a saját helyzetén történő javításra.

Ez azonban nem megy egyedül, ehhez szükség van egy befogadó, támogató közegre is: legjobb esetben ez egy összetartó helyi közösség, a maga sokszinű szereplőivel (a helyi kisboltos, a templomi kórus, az idősek klubja, a játszóház stb.). Láttam, hogy Magyarországon ezekből hatalmas hiány van, így tovább dolgoztam azon, hogy közösségfejlesztővé váljak.

Milyen többletet ad ehhez a keresztyén jelző?

Kinga: Miután hitre jutottam, megismerkedtem a Chemin Neuf (Új Út – bővebben ide kattintva) nevű szerzetesi közösséggel Magyarországon. Ott értettem meg igazán, hogy Krisztus nem csak arra hív, hogy dolgozzak a közösségekért, de azt is szeretné, hogy személyesen megélhessem a közösséget. Átéltem, hogy mit jelent egy nagyobb egész részének lenni, egyúttal egyre inkább önmagammá válni a közösség által.

A végső következtetésem az lett, hogy Isten az, aki képessé tud tenni minket bármire, hiszen nála nagyobb erő és hatalom nem létezik. A Bibilában azt olvassuk, hogy Jézus is hatalommal szolgált a Földön, engem pedig mindig érdekelt, hogy ezt hogyan tudjuk lefordítani a saját életünkre. Teológialiag persze ez egy komplex kérdés, a lényeg azonban az identitástudaton van, melyet – ha szilárd alapokon nyugszik – nem tudnak tőlünk elvenni.

Ez az identitás nem más, mint hogy mindannyian Isten egyedi és szeretett gyermekei vagyunk. Ennél nagyobb méltóság nincsen. Ez segít nekünk felismerni azt, hogy mindannyiunknak van mit adnia, és ez motivál minket arra is, hogy ezt meg is osszuk egymással. Ma az ember fogyasztóvá és hatékony munkaeszközzé, illetve – ha az ökológia vitákat hallgatjuk – a természetre kártékony pusztítóvá van lealacsonyítva. A keresztyén közösségfejlesztés alapja az, hogy az ember Isten képére és hasonlatosságára teremtett: közösségben lenni, alkotni és dicsérni Istent.

Mi a keresztyén közösségfejlesztés fő célja?

Mindennek alfája és omegája a Krisztusi szeretet. Egy keresztyén közösség tagjait a hitből fakadó látás hajtja egymás és azok felé, akik között szolgálnak. Az első a közösségépítés egymás között: van-e valódi közösség a gyülekezetünkben? Milyen közösség szerenénk lenni? Mit szeretnénk, miről ismerjenek meg bennünket, miről legyünk „híresek”? Hogy érzik magukat nálunk azok, akik először járnak itt? Ezekért szükséges imádkozni, beszélni kell róluk, és elindulni együtt egy Istentől kapott, közös irányba.

Aztán a nyitás fázisa következik, hiszen Isten mindig kiküld minket, misszó nélkül nincs egyház: Ismerjük- e templom utcájában lakókat? Tudjuk-e, hogy mire van szükségük a szomszédainknak? Mik a foglalkoztatják őket? Például, az adott településen felveszik-e a cigány gyerekeket az óvodába, vagy az iskolába? Aztán ha elkötelezzük magunkat egy ügy mellett, akkor hogyan dolgozunk a változásért?

Tulajdonképpen az a cél, hogy a keresztény közösségfejlesztés váljon a helyi társadalmi felelősségvállalás és változás motorjává, ahol a közösség részét képező emberekre, mint Isten szeretett gyermekeire, mint testvérekre tekintünk.

Miért mondtál igent az Országos Református Cigánymisszió felkérésére, hogy képzőként vegyél részt az Együtt-egymásért programban?

A közösséget, amelyben élek, és engem személyesen is arra hívott el Isten, hogy imádkozzunk és tegyünk az egységért. Nagyot dobbant a szívem, amikor hallottam, hogy itt együtt képeznek roma és nem roma gyülekezeti munkatársakat, vezetőket. Ismeretlenül is hálát adtam a programért, hiszen ma Magyarországon kulcsfontosságú kérdés a cigányok és a nem cigányok egysége. Ehhez arra van szükség, hogy az emberek megismerjék egymást, hogy mindkét oldalon kilépjenek a komfortzónájukból, és kéz a kézben, együtt építsenek fel valamit.

Milyen tapasztalatokkal gazdagodtál a képzés során?

A hétvége előtt nagyon kíváncsi voltam a résztvevőkre, azokra, akikkel együtt dolgozok majd, hiszen csak úgy tudok hasznos ismeretanyagot átadni számukra, ha ismerem őket. A keresztény közösségfejlesztésben az ima az egyik legfontosabb elem: Istentől kérünk áldást arra, amit csinálni fogunk. De Ő tudja kijelenteni azt is, hogy milyen feladataink vannak, hol kell helyt állnunk.

Nagyon megérintett, hogy a képzésen imádkozó emberekkel találkoztam, olyan helyi vezetőkkel, akik jól ismerik, és szeretik a közösségeiket. Akik ösztönösen érzik, hogy mit kell tenniük a saját környezetükben. Nagyon nagy felelősséget hordoznak, ezért ez a képzés kulcsfontosságú ahhoz, hogy megkapják az ehhez szükséges alapvető tudást, és támogató hálót alakítsanak ki egymást között.

Milyen terveid vannak a képzésben résztvevőkkel?

Amin még dolgozni szeretnék, az az, hogy lakóközösségekben, és ne csak gyülekezetépítésben gondolkozzanak. Persze ez utóbbi nyilván fontos, de a keresztyén közösségfejlesztés lényege, hogy nem csupán a gyülekezetben gondolkodik, mint közösségben, hanem a templom falain túl, a település ügyes-bajos dolgai is érdeklik.

A képzésen résztvevők, és általuk a gyülekezeteik motorjai lehetnek egy, az egész települést érintő pozitív változásnak a roma és nem roma közösségek között. Ehhez azonban az kell, hogy a gyülekezet vezetői és a képzés részvevői elsajátítsanak egy olyan szemléletmódot, mely által partnerként tekintenek önmagukra a helyi közös ügyekben (a település tisztán tartása, az iskolakérdés, a munkahelyteremtés, az idősek kérdése stb.).

Ez ma a Magyarországi Református Egyházban nem feltétlenül bevett gyakorlat: a gyülekezetek sokszor zárt közösségek, a társadalmi felelősségvállalás modellje a jótékonykodás, illetve szociális Intézményrendszerek működtetése. A közösségfejlesztés ezeknél rendszerszerűbb gondolkodást és egyben attitűdváltást jelent: bevonást, képessé tételt, közös tervezést, közös cselekvést, partnerséget.

Hamarosan itt a cigánymissziós lelkésztovábbképzés, ahol szintén előadóként köszönthetünk. Miben látod a keresztény közösségfejlesztés jelentőségét a tényleges gyülekezeti vezetők szolgálatában?

Egy közösségfejlesztési folyamat nagyon sokat segíthet a lelkésznek abban, hogy belássa, sokkal több vállon is nyugodhat az, amit ő egy személyben hordoz. Azaz helyet kap az egyetemes papság gyakorlása. Itt jön képbe a kedvenc témám, a képessé tétel is: ha a gyülekezeti tagok a lelkész helyett, ám vele szorosan együttműködve végeznek feladatokat, abból hosszútávon mindenki profitálni fog (a hosszútávú gondolkodás hangsúlyos elem!).

Az emberek jobban magukénak érzik az ügyeket, a kezdeményezések fenntarthatóbbá válnak (nem egy személytől függenek), a lelkipásztor pedig a lelkészi szolgálatára koncentrálhat. A templom terei megnyílnak a tágabb közösség számára is, a település is megérzi a gyülekezet pozitív jelenlétét, ami egy keresztyén közösségfejlesztési folyamat célja. A berekfürdői hétvége során kirajzolódott, hogy az Együtt-egymásért program résztvevői kiemelten fontosnak tartják a lelkipásztor és a presbitérium szerepét. Minden közösségfejlesztési folyamat akkor lesz hosszú életű, ha alulról szerveződik, ehhez azonban a lelkésszel és a presbitériummal való testvéri egység szükséges, mely közös imán és sok-sok beszélgetésen alapul.

Mit gondolsz arról, hogy néhányan elvi alapon nem foglalkoznak a településükön élő cigányokkal?

Nem tudom, milyen elv alapján nem foglalkozik valaki a településén élő emberekkel, vagy azok egy csoportjával. Én nem látok ilyen elvet a Bibliában. A samáriai asszony történetében például azt olvassuk, hogy Jézusnak „Samárián kellett átmennie.” De miért? Három lehetséges út volt, nem kellett valójában átmennie Samárián. Mégis, belső késztetés, a Szentlélek szava „kötelezte” őt arra, hogy azon az úton menjen, amelyet más zsidók elkerültek, azért, hogy találkozhasson azzal az asszonnyal, akit a történelmi előítéletek és a saját múltjának súlya terhelt. Ahol mások potenciális veszélyforrást látnak, vagy félnek, ott Jézus a szomjas szívre figyel fel és az örök életre fakadó forrást kínálja. Sajnos azt látom, hogy a roma közösségek egy településen sokszor olyan helyek, mint Samária, legtöbben igyekeznek őket elkerülni. (ld. Jn 4,1-42)

Mivel a lelkész a gyülekezeti közösség hivatalos vezetője, nagyon sok múlik a hozzáállásán: például azon, hogy mit gondol a roma közösségek megismeréséről és azok befogadásáról. Hogy hogyan lehet közösen egy gyülekezetet alkotnia cigányoknak és nem cigányoknak. Az evangéliumból nem húzhatjuk ki azokat a sorokat, melyekben Jézus a kirekesztettek befogadására hív minket. Ő, nemcsak beszélt erről, hanem hagyta magát megérinteni olyanok által, akiket mi alsóbb rendűnek titulálunk.

Az egyik legszebb példázat erre az Apostolok cselekedeteiben található: Péter és János elindul a zsinagógába imádkozni, és a bejáratnál egy béna embert látnak koldulni. Azt olvassuk, hogy „Péter pedig Jánossal együtt rátekintett”: az első lépés hogy meglátjuk a másikat, emberi valójában. A második, hogy nem aranyat és ezüstöt adnak neki, nem alamizsnát, hanem ennél sokkal fontosabbat: identitását és méltóságát kapja vissza az isteni gyógyulás által, ismét a közösség teljes értékű tagjává válik, beléphet a templomba (ld. ApCsel 3,1-10).

Mi kellene ahhoz, hogy ez változzon?

Folyamatos megtérésre van szükség mindkét oldalról. Erre akkor van legtöbbször esély, ha kinyitjuk szívünk ajtaját, vállaljuk a találkozás rizikóját, hagyjuk, hogy valaki „megzavarjon” minket. Olyasvalaki, aki számunkra idegen, akitől tartunk, akit nem ismerünk, vagy akiről csak előítéleteink vannak. Adj kenyeret az éhezőnek, fogadd be az idegent, látogasd meg a kirekesztettet - ez a keresztény hitünk egyik alapvető hívása, melyre minden nap törekednünk kell.

Szöveg és fotó: Dezső Attila